Bejelentkezés

2017.10.12 Bemutató dráma foglalkozás Miskolcon

Év elején felhívást kaptunk a Pedagógia Oktatási Központtól: az Őszi Pedagógiai Napok keretében bármilyen témakörben bemutató órát tarthatunk. Így 2017. október 12-én iskolánk dísztermében (Bulcsú út 6.) megrendezésre került az esemény.

A bemutató órára való felkészülést, annak lebonyolítását dr Kucskárné Izsó Angelika vállalta magára, melyet ezúton is nagyon köszönünk! A Sajóhídvégről érkezett tanítványok egy drámaórát mutattak be az érdeklődőknek. Mesefeldolgozást láthattunk, dramatikus technikával elősegítve a szövegértési képességek fejlesztését.
 
A folyamatosan pörgő, izgalmakkal és érdekességekkel teli órán megfigyelhettük, mennyire fejleszti a kérdés-felelet játék az önismeretet, a tanulók a csoportos szituációs gyakorlatokban hogyan tudnak együtt dolgozni, a szerepjátékok fantáziavilágába mennyire merészen mélyülnek el. Az egyik legkiemelkedőbb pillanat volt, mikor a tanulók maguk is bepróbálkoztak bizonyos jelenetek megrendezésével.
 
Láthatóan nagyon élvezték a gyerekek a közös gyakorlatokat, a játékokat, sőt, még a kihívásokat is. Hiába a nem megszokott helyszínen - főleg, hogy közönség előtt - kellett dolgozni, mégis felszabadultan és bátran mutatták be tudásukat. 
 
További képek a Fotógalériában találhatók!
Lukács Éva