Bejelentkezés

Dallamhíd - 2015

A versenyen készült képeket ide kattintva nézhetitek meg!

Valamikor ciki volt, ha az énekelni tudó fiatal meg merte mutatni énektudását. igaz, nem is illett akármit énekelni az ilyen alkalmakkor, maximum a népdal jelentette azt a kategórát, amelyet szívesen láttak a rendezők. Ha valaki netán klasszikus éneklésre adta a fejét, azt a közönség nem díjazta. A könnyűzenét pedig a rendezők nem nagyon szerették volna a műsorban látni.

Aztán változott a világ - hála Istennek -, és a könnyűzene, kivívta magának a létjogosultségot az iskolai rendezvények világában.

Iskolai rendezvények - írom -, mert bennünket elsősorban ez a világ vesz körül pedagógusként, ebben élünk nap, mint nap. Ebben a közegben próbáljuk a fiatalok tehetségét felfedezni, lehetőségeink szerint aztán kibontakoztatni.

A tehetség kibontakoztatásban talán a legnehezebb feladatunk sajnos épp a szülők megnyerése gyermekeik támogatására. Megjelenik ez a nehézség a művészetoktatás amúgy egyáltalán nem költséges díjának a befizetésében, illetve nem befizetésében!

Ez a mai verseny azért volt öröm, számunkra, mert itt épp azt tapasztalhattuk, hogy a szülői támogatás, a pedagógus odafigyelése, segítése milyen nagyszerű produkciókkal ajándékozta meg a zsűrit és a közönséget.

Gratulálok mindenkinek az elért eredményéhez, és kívánok még sok-sok erednényes versenyt, mermérettetést, és elég erőt álmaitok eléréséhez!

 

A nyertesek:

I. korcsoport:

I. Kiss Ildikó

II. Sinku Anna

III. Rabócz Zsófia

Különdíj: Tálas Lilla

II, korcsoport:

I. Vantyuch Fruzsina

II. Ozsváth Bettina

III. Rácz Alexandra Erzsébet

Különdíj: Horváth Flóra

III. korcsoport:

I. Tar Anita

II. Bóni József

III. Petra Ozsváth

Különdíj: Gre'taa Bácsalmási

A zsűriben: Kovács Gábor Dénes , Nagy Anikó, Turóczi Csaba.