Bejelentkezés

Zeneművészet

2018.06.09 Évzáró hangverseny - Miskolc-Székhely

Igazán színvonalas produkciókkal sikerült szórakoztatnunk a megjelent szülőket, vendégeket az iskolánk tanévévzáró hangversenyén.
A Székhelyen tanuló - viszonylag kis számú - növendékek legjava lépett a közönség elé a legkiválóbb zenei darabjaival. Számosan közülük már versenyeken is sikerrel szerepelhettek.
Most is, mint általában a "komoly" koncert mindig elegyedik a kistesók vidámságával, amit az udvar is lehetővé tett.
A fotók pedig hűen visszaadják mindazt, amit nekünk ez a nap jelentett: a vidám gyermekarcokat, a büszke szülői pillantásokat, a vidám együttlét bennsőséges perceit.

További képek elérhetők a linkre kattintva!

Arany minősítést nyert az Aranytulipán citerazenekar

2018. május 26-án a XII. Vass Lajos Népzenei Verseny középdöntőjén vett részt Mezőkövesden a nyíregyházi Aranytulipán Együttes.

Nagyon erős volt a mezőny, sok fiatal együttes és szólista  szerepelt az idősebbek mellett.  Növendékeink Vass Lajos Arany fokozatot értek el. 

 

Üdvözlettel: Szabóné Ági

XIV. REGIONÁLIS KEYBOARD – SZINTETIZÁTOR TALÁLKOZÓ ÉS VERSENY

A miskolci Garabonciás Művészeti Iskola, a Kisvárdai Tankerületi Központ, a tuzséri Lónyay Menyhért Általános Iskola, Tuzsér Nagyközség Önkormányzata, valamint a Yamaha Zeneiskola Magyarország,  „Regionális Keyboard  - Szintetizátor Találkozó és Verseny” -t szervez.

 

A találkozó helye: Művelődési Ház – Lónyay- kastély Tuzsér  

  • Tuzsér, Ady E. u. 2.
  • Ideje: 2018. június 1.   9.00 óra
  • Jelentkezési határidő: 2018. május 25.

A jelentkezési lap visszaküldendő az alábbi postai, illetve e-mail címre vagy fax számra:

 

Lónyay Menyhért Általános Iskola

4623 Tuzsér, Lónyay u. 1.

Tel/Fax: 45/441-006

e-mail cím: lonyayiskolatuzser@gmail.com

 

A verseny kiírása, valamint a jelentkezési lap és ebédigénylő lap a linkre kattintva tölthető le!

 

2018.04.07 Facsemetét ültettek az Eötvös népzenészei

A nyíregyházi  Eötvös telephely citerásai és népi énekesei  faültetésben vettek részt  2018. április 7-én szombaton a Nyírerdő Zrt. Nyíregyházi Erdészete segítségével a Sóstói-erdőben. 500 csemetét ültettek a növendékek tanárukkal, családtagjaikkal, barátaikkal az erdészeti munkatárs szakmai irányításával. Örömükre kedvező volt az időjárás is, a közösségi program aktívan, jó hangulatban zajlott. A karitatív munkával a  levegő tisztaságát, a vízkészletek megőrzését, a klímaváltozás enyhítését kívánják szolgálni. 

További képek megtekintéséhez kattints a linkre!

2018.01.31 Félévi népi furulyás tanszaki a nyíregyházi Móra telephelyen

2018. január 31-én 17 órai kezdettel került megrendezésre a nyíregyházi Móra telephely népi furulyás növendékeinek már hagyománnyá vált félévi tanszaki hangversenye. 

A növendékek a félév folyamán különböző gyermekdalokkal, népdalokkal, székelyföldi dallamokkal és karácsonyi dalokkal ismerkedtek meg. Ezen dallamok sokaságából alakítottuk ki a félévi hangversenyre a műsorszámokat, melyeket a növendékek szóló, páros és kamara formációban szólaltattak meg a közönség előtt.

A növendékek szép szerepléséhez és szorgalmas felkészüléséhez ezúton is gratulálunk!

További képek a linken érhetők el!

Oldalak