Sikeres szereplés a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozón

A Magyar Drámapedagógiai Társaság idén huszadik alkalommal rendezte meg a gyermekszínjátszó találkozót.
Ha időnk engedi, akkor szívesen veszünk részt ezeken az alkalmakon, hiszen a szakmai zsűri értékelése, építő tanácsai hasznos alapul szolgálnak az elkövetkezendő időszak munkájához. A zsűri – a csoport vezetőjének kérésére – minősíti is az adott csoport produkcióját.
Sokszor okozott nekem ez dilemmát: hagyjuk-e meg ezt az alkalmat csupán a felszabadult, örömteli bemutatkozásnak, vagy teremtsünk versenyalkalmat a csoport játékának?
Végül minden alkalommal megkértem a minősítést, bízva abban, hogy megmarad a játék öröme is, és a remélt minősítés további sikerélményt is ad a gyerekeknek.

Így történt az idén is, fokozva az izgalmat azzal, hogy olyan gyerekcsapat állt az Ady Endre Művelődési Központ színpadára, akik nem sokszor szerepeltek még együtt, nem voltak tapasztalataik erről a versenyről, nem volt kézenfekvő számukra az sem, hogy ami a tiszalúci művelődési ház színpadán történt a próbák során, azt háromszor nagyobb színpadra kell átkonvertálniuk. A szereplő gyerekek között több olyan is volt, aki most „debütált”,  és titok volt számomra, hogy  az egyik szereplő meg fog-e szólalni a színpadon vagy sem.

További képek megtekintéséhez kattints a fotóra!

A találkozó napján szép számú szülő is kísért minket Miskolcra. A szülők és én nagyon, a gyerekek picit izgultak.
Jóval hamarabb mentünk, mint a bemutatónk időpontja, hiszen szerettem volna végignézni az előttünk lévő produkciókat is, valamint szeretem, ha a gyerekek is tudják, hogy egyrészt milyen előadásokkal versengenek, másrészt tudják élvezettel nézni ezeket, és később majd tudják bennük felfedezni a jót és persze a kevésbé jót is.
Jelmezünk most nagyon egyszerű volt, farmernadrág és fehér póló, tehát most nem kellett külön időt szakítani a beöltözésre, arcfestésekre, frizurákra, kellékekre, hiszen nem mesedarabbal, hanem szerkesztett játékkal készültünk.
A címe: A tarkaszirmú csodarózsa
Az előadás után – mely érzéseim szerint rendben zajlott le -, a megszokott elemző beszélgetés következett a zsűritagokkal : Szakall Judit – drámapedagógus, színjátszó-rendező és Sándor L. István – színházi szakíró, dramaturg.
A minősítések hirdetésekor felfokozott izgalom volt jellemző mind a gyerekek, mint a szülők körében, én pókerarccal martam véresre a tenyerem (nem a minősítés miatt izgultam, hanem a gyerekek esetleges csalódottsága miatt).
A szép oklevélre EZÜST minősítést került, a jutalmul kapott tortát pedig már Tiszalúcon fogyasztottuk el, állandó próbahelyünkön, a Petőfi Sándor Művelődési Házban.

Ducsai Tiborné
drámapedagógus,  a csoport vezetője