Sikeres volt a klasszikus zenei háziverseny

A Garabonciás Művészeti Iskola május 17-én háziversenyt rendezett az intézményben működő klasszikus zenei tagozatos tanulók számára. A növendékek eredményeinek bemutatása, tapasztalatszerzés, tehetségkutatás, közösségépítés, valamint az együttes munka örömének megteremtése volt az elsődleges cél.
A versenyre jelentkező tanulók nagy izgalommal készültek és mutatták be korcsoportonként a hallgatók és a két zsűritag – Bódi-Máté Ágnes, az Egressy Béni Zeneiskola igazgatóhelyettese és zongoratanára, valamint Orosz Gábor, a Miskolc Dixiland Band együttes gitárosa, a Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészeti Iskola gitártanára - előtt tudásukat. Sok lenyűgöző zongora és gitárjátékot hallhattunk a szülőkkel, kollégákkal megtelt terem megelégedésére. Sőt, egy tangóharmonika játék is gazdagította a repertoárt az egyik kamarazenekar előadásában.
Igazán különleges élmény volt! A hallgatóknak egy igazán hangulatos műsorban volt részük.

Gratulálunk minden versenyzőnek a sikeres fellépéshez és az elért eredményekhez! Köszönjük Bere Andrea, Kacsenyák Gábor, Komjáthy Melinda, Lukács Éva, Mészáros Béla, Pém Mihályné kollégák felkészítő munkáját! Köszönjük a szülők támogatását, hiszen ahogy a zsűri tagjai említették a verseny végén, ez egy háromszereplős felkészítő munka. Mindenki kivette belőle a részét, így állt össze egy nagy kerek egységgé, így lett élménydús és sikeres a háziverseny.

A versenyen készült fotók a linkre kattintva tekinthetők meg.